DVTK 2020-2021

2021.09.29. 
A projekt története és zárása

“Együtt vagyunk, győzni fogunk!”

A projekt a Toyota miskolci történetének eddigi legnagyobb projektje. A  Dirent zRt.-vel  közösen elnyerte a DVTK gépkocsiparkja flottakezelését.  A feladat kihívást is tartogatott. A korábbi partner több mint 40 járművét fele annyi autóval kellett teljesíteni, arra számítottunk, hogy jóval többet fognak futni a gépkocsik egyenként. Rövid, alig három hónapos előkészítés után a Di-Rent zRt. leszállította a 13 Corolla Hybrid valamint egy-egy Toyota RAV4 és LEXUS ES gépkocsikat.  A szerződés alatt további 3 járművet választottak a DVTK vezetői. A gépkocsik túlfutásának megakadályozása okából 3 Corollát lecseréltünk 4 hónap múlva, mert extrém felhasználásban, több mint 80 000 kilométert futottak volna a projekt alatt.  

 

Érdekes számok

A Toyoták mintegy 550 000 kilométert futottak egyetlen hiba nélkül, mindössze két defekttel. Volt pár apró parkolási sérülés, és két koccanás, de szerencsére töréstesztre nem került sor.  A projekt lezárásakor a járművek több mint félmillió kilométeres útjuk során 48 alkalommal jártak a Toyota Balogh szervizében. A guruló  szervizköltség meglepően alacsony,  mindössze 2,75 Ft/km átlagosan, beleértve a Lexus ES vezetői autó futását is. A téli gumiabroncs költség autónként 18,1 eFt, ami átlagosan 14 ezer  kilométeres használat mellett.  A gumiabroncsok a GT radial termékei voltak. 

Olvasd tovább a történetet…

2020.08.28

Vezessenek szenvedéllyel!
A DIRENTZrt. átadta a DVTK vezetőség Toyota autóit. Ebből az alkalonból az együttműködők nyilatkozata.

 
Megérkezett Diósgyőrbe a Toyota

– Nagy öröm számunkra, hogy egy vadonatúj miskolci Toyota autószalon és márkaszerviz tavalyi megnyitása után az idei évben a város legnépszerűbb klubjának támogatásával kerülhetünk közelebb a régió lakosságához – nyilatkozta László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. Magyarországért felelős igazgatója. Meggyőződésünk, hogy a ma átadott, legkorszerűbb full-hybrid autóink tökéletesen kiszolgálják majd felhasználókat, miközben hozzájárulnak az alacsony fogyasztási és károsanyag kibocsátási célok eléréséhez is. Gratulálunk a DVTK és a Toyota Balogh együttműködéséhez, és sok sikert kívánunk a feleknek mind a sport, mind pedig az üzleti eredmények területén.

– Megtiszteltetésként éljük meg, hogy felkérést kaptunk az együttműködésre – nyilatkozta Balogh Attila, a Balogh Autószalonok Kft. tulajdonosa. – A mi miskolci gyökereink elkötelezetté tesznek minket abban, hogy az egészségügy és a kultúra folyamatos támogatása mellet egy 110 éves sportklub sikerét szolgáljuk. Számos kollégám, autós partnerünk lelkes szurkolói a DVTK-nak, akikhez most a Toyota Balogh és a Dirent Flottakezelő Zrt. is örömmel csatlakozik. A ma átadott járművekkel további üzemeltetési tapasztalatokat is fogunk szerezni, aminek az előnyeiből a szolgáltatásainkat tovább fejlesztve a vásárlóink biztosan fognak részesülni.

 
 A DVTK elnöki köszöntője

– Először is szeretném megköszönni a Toyota Balogh és a Toyota Central Europe Kft. támogatását!  A DVTK életében továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minél több helyi vállalkozás találja meg a számításait Diósgyőrben a klub szponzorációján keresztül, de arra is büszkék vagyunk, hogy a világ egyik legértékesebb autógyártójának termékeit használhatjuk a jövőben – tette hozzá Sántha Gergely, a DVTK elnöke. – Örömteli továbbá, hogy új támogatónk nem csak egy évre, hanem hosszabb távra kötelezte el magát a DVTK mellett, ez a fajta bizalom nagyon sokat jelent számunkra. A Toyota Balogh által a rendelkezésünkre bocsátott full-hybrid gépjárműveknek köszönhetően a DVTK lett gépjárműflotta tekintetében is az egyik legkörnyezettudatosabb magyar sportegyesület. Az elmúlt évek fejlesztései során ugyanis a környezetvédelem és a környezettudatosság is fontos szempont volt nálunk. A centerpályát és a stadion környéki zöldfelületet a lelátó alá beépített esővíztárolókból öntözzük. A stadion és az edzőközpont által felhasznált hőenergia 40 százaléka megújuló forrásból származik, a létesítmények tetejére felszerelt napelempark pedig fedezi az áramigény 20-25 százalékát. A DVTK Medical és a most épülő multifunkciós sportcsarnok külső burkolata alumíniumhabból készült, ami 100 százalékban újrahasznosított és újrahasznosítható anyag – fejezte be büszkén a DVTK elnöke.